A húst sóval, borssal ízesítjük, majd olajban mindkét felét megpirítjuk. Hozzáadjuk a felaprózott hagymát és a sárgarépát, majd néhány perc elteltével, felöntjük egy deci
A mazsolát beáztatjuk 2 dl borba. A combot bepácoljuk, majd csontjait eltávolítjuk, kívül-belül bedörzsöljuk sóval, borssal, zúzott borókabogyóval és kakukkf?vel, majd be
Ciberét készítünk. Ehhez vizet forralunk, majd leöntjük vele a kenyérszeleteket, és hozzákeverjük a korpát. Egy napig állni hagyjuk, majd lesz?rjük.
A húst felkockázzuk,
A pecsenyét 8 részre osztjuk, majd beletekerjük a szalonnába, és átkötjük. F?szerezzük, majd vajat hevítünk, és 10 perc alatt készre sütjük benne a húst.
Vajas burgonyá
A húst sózzuk, borsozzuk, majd a felaprózott zöldf?szerek nagy részét a csontos felére rakjuk. Így tesszük a sertésdagadóba, bekötjük, majd a vajon megpirítjuk, és el?mel
A húst felcsíkozzuk, majd az olajban 1-2 percig pirítjuk, borsozzuk, hozzáadjuk a szójaszószt a citromlé felével és a felaprózott chilivel együtt. Így 10 percre levesszük
A filéket vajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd alufóliába téve 5 percig pihentetjük. Eközben a pirítóst megmelegítjük, megkenjük a vörösáfonya-bef?ttel, majd rátess
Az ?zgerincet el?ször megt?zdeljük a szalonnával. A zsírt felmelegítjük, beletesszük a fölszeletelt zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, rárakjuk a húst, és vízzel hígított vö
Ugrás a lap tetejére >>