A süt?t melegítsük el? 180 fokra. A szilvát vágjuk csíkokra, s a császárhússal együtt abáljuk 5 percig. Adjuk hozzá a petrezselymet ,és keverjük össze.
A keményít?t keve
A rizsmetéltet tálba rakjuk, és annyi forró vizet öntünk rá, hogy ellepje, és 5 percig áztatjuk. lecsepegtetjük és félretesszük. A cérnametéltet, a feldarabolt csirkét, a
A babot készre f?zzük, majd a felaprózott hagymával együtt megpirítjuk. Ezután egy tálban összenyomkodjuk, és hozzákeverjük a tojást, a lisztet, a majorannát és a petrezs
A darált húst pirítsuk meg kevés vajon. A currykrémet adjuk hozzá és 1-2 percig pirítsuk. Ízesítsük és tegyük félre. 190°C-ra melegítsük el? a süt?t. 5-ös fokozat gázsüt?
Keverjük össze a húst a hagymát, a fokhagymát, a köményt, a fahéjat. Sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a petrezselymet és a koriandert. Végül a két tojást is dolgozzuk
A húsz vágjuk apróra a hagymával együtt, majd adjuk hozzá a felkockázott szalonnát, borsot, és a 2 pohár rizlinget. Egy éjszakát hagyjuk pácolódni, majd bazsalikommal f?s
Szeleteljük fel a kolbászt és a burgonyát. Vágjuk be hosszába a póréhagymát, szeleteljük karikára.
Verjük fel a tojást tejszínnel. Keverjük a tojáshoz a felaprított petr
Teflonban pár perc alatt hevítsük fel a vajat, majd sz?rjük át finom szövés? anyagon, aztán hagyjuk állni 10 percig.
A csirkét vagy a pulykát és a sonkát daráljuk meg, m
Ugrás a lap tetejére >>