A nyúl mindkét oldalát olajban megpirítjuk, majd felöntjük fél liter vízzel, és el?melegített süt?ben magas fokozaton másfél órát sütjük. Eközben egy tálban az olívaolajh
A nyúlhúst felkockázzuk és leforrázzuk. Utána hideg vízben lemossuk és jól lecsöpögtetjük. A megpucolt vöröshagymát lereszeljük, valamint a zöldpaprikát és a paradicsomot
A húst bepácoljuk, majd sózzuk, és borsozzuk. Olajat és vörösbort locsolunk rá, majd 10 percig állni hagyjuk.
Vajból és lisztb?l rántást készítünk, majd beletesszük a n
A húst körös körül pirítsuk meg, majd daraboljuk fel, és tegyük félre. Zsírban karamellizáljuk a hagymát és a cukrot. Öntsük bele egy kevés ecetet. Tegyük vissza a húst,
A felaprózott szalonna zsírját kiolvasztjuk, ezen megpirítjuk a feldarabolt nyúlhúst, majd egy id? után hozzáadjuk a máját és a felaprózott hagymákat is. Ezután felöntjük
A zsemlék tetejéb?l egy ujjnyit levágunk, majd a puha belüket kézzel kiszedjük. Az üreges zsemléket tepsiben süt?be toljuk ,és kissé megszáritjuk, hogy a töltellkt?l ne á
A felaprózott szilvát a konyakba áztatjuk, majd a nyúlhúst felkockázzuk. A májat sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a reszelt citromhéjat, a szalonnát pedig szintén felkockázzu
Egy tálban összekeverjük a mustárt, az ecetet, az olajat, a tejfölt, sózzuk, borsozzuk. A répát felszeleteljük, vajban addig sütjük, amíg ropogós lesz, eközben a zöldbabo
Ugrás a lap tetejére >>