Vadhús ételek (316 db recept)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 40 oldal
<
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
>
A megtisztított nyulat vágjuk fel, pácoljuk be a mustárral és hagyjuk így egy-két órán át. Locsoljunk olívaolajat egy t?zálló tál aljába, tegyük bele a felszeletelt para
A szarvascombból nyolc egyforma nagyságú szeletet vágunk, enyhén kiveregetjük, majd vékony csíkokra szelt füstölt szalonnával megt?zdeljük. Megsózzuk, meghintjük törött b
A nyulat bepácoljuk, majd húsába szalonna és fokhagymadarabokat t?zünk. Megf?szerezzük, nyársra húzzuk, és megsütjük. Közben többször meglocsoljuk. Feldarabolva, mandulá
Vágjuk fel a nyulat 8-10 részre és f?szerezzük sóval és borssal. A szilvát vágjuk ketté és szedjük ki a magját. A nyúl mindkét oldalát az olajban pirítsuk meg 10 perc a
A hagymák alját keresztben bevágjuk, miután megtisztítottuk, majd forró vízben 5 percig f?zzük ?ket. A mazsolát fél órára el?re beáztatjuk, a feldarabolt nyulat pedig lis
A megtisztított mezei nyulat kicsontozzuk és jól beszórjuk sóval, valamint borssal. A többi húst és a szalonnát pácoljuk be sóval, borssal, kakukkf?vel, borókabogyóval,
A megtisztított nyulat daraboljuk fel 10 részre, f?szerezzük sóval, borssal és süssük meg jól minden oldalát. Ezután dolgozzuk hozzá az összevágott hagymát és a gombákat.
A bort és a leves felét felforraljuk, majd beletesszük a felszeletelt húst és hagymát, sózzuk, borsozzuk, és kb. egy órát f?zzük. Amikor a hús megpuhult, a levét lesz?rjü
 
 
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthet? süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - F?tt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - N?nap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküv?
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - ?z - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
F?zelékek - Babáknak - Különleges f?zelékek - F?zelékek zöldségb?l - F?zelékek burgonyából - Egyéb f?zelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
El?ételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süll? - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - T?kehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - El?étel - F?étel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, f?zelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, süt?tök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Bef?ttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Bef?ttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesít?, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Bels?ségek - Máj - Vese - Vel? - Szív - Tüd? - Pacal - Zuza
Szabadt?zön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Kókuszos datolyagolyók
Ledaráljuk a datolyát, és összegyúrjuk a többi hozávalóval. Golyókat készítünk a masszából, majd kók...
Francia sárgarépa-tök leves
Pucoljuk és mossuk meg a burgonyát. Mossuk meg és felezzük el a tököt, majd kanalazzuk ki a magokat....

 

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat