Ecetes vízben néhány percig főzzük a barackokat. Utána hideg vízzel lemossuk, majd üvegekbe tesszük. A cukrot feloldjuk a vízben, majd a vaníliával felforralj
A vizet egy lábosba öntjük, majd mikor felforr, belelógatjuk a teafiltereket és kb. negyed órát ázni hagyjuk őket. Eközben a sárgabarackot megtisztítjuk, elfe
Folyó víz alatt öblítsük át a barackokat, szárítsuk meg, szedjük szét, magozzuk ki és vágjuk cikkelyekre. Ezután jól forgassuk össze a cukorral és tegyük
Mossuk meg a barackot és magozzuk ki. Rakjuk edénybe és szórjunk rá kilónként 75 dkg cukrot. Hagyjuk állni egy éjszakát és másnap főzzük meg sűrűre. Tölt
A barackot víz nélkül forraljuk, majd ha lejön a héja, átpasszírozzuk. Belekeverjük a cukrot, és folytonos keverés mellett főzzük. Közben néha egy tányérr
A barackot megmossuk, magját kiszedjük, majd átpasszírozzuk. A vízből és cukorból készített szirupot hozzákeverjük, üvegekbe töltjük, a tetejére teszünk
A dinnye héját levégjuk, magjait kiszedjük, húsát feldaraboljuk, majd ecetes vízben 10 percig főzzük. Utána hideg vízben hűtjük. A vizet töbször cseréljü
A dinnye héját levágjuk, magjait eltávolítjuk, húsát felkockázzuk. A citromot kis kockákra vágjuk, majd a dinnyével együtt a cukorból és vízből főzött s
Ugrás a lap tetejére >>