Sikáljuk le a kagylókat. A már kinyíltakat dobjuk el. Tegyük a kagylókat 100 ml vízzel, a fehérborral és a hagymakarikákkal egy edénybe. Főzzük magas hőfoko
Tésztát gyúrunk a liszttel, a tojással, sóval és egy kis meleg vízzel. Becsomagolva 30 percig pihentetjük. Az újhagymát vékony karikára vágjuk. A kagylót l
A kakast darabokra szedjük szét, megsózzuk, borsozzuk, olajon sütjük, amíg szép piros nem lesz. A hagymákat felaprózzuk, és a húshoz adjuk. A paradicsom héjá
Oldjuk fel az élesztőt egy fél csésze langyos vízben. Melegítsük fel enyhén a tejet és adjuk hozzá a cukrot, sót és a vajat. Keverjük össze a keveréket és
Megmossuk a banánokat és meghámozzuk, majd 3-4 centis szeletekre vágjuk. Levágjuk a baconszalonna bőrét, majd a banándarabokat a szalonnába tesszük, felgöngyö
Folyó víz alatt jól megtisztítjuk a kagylókat, majd egy kevés vízben lefedve pároljuk, amíg szét nem nyílnak. A kagylóhúst óvatosan kiemeljük és villával
A tonhalakat megtisztítjuk, majd az olívaolajon aranybarnára sütjük. Ezután könnyedén le tudjuk hántani a bőrét és a szálkái is egyszerűen kiszedhetők. Be
A rizst megpároljuk, a tojásokból rántottát készítünk. Megvárjuk, amíg kihűl, ekkor vékony szeletekre vágjuk. A zöldborsót és a gombát megpirítjuk. A so
Ugrás a lap tetejére >>