A paraj leveleket enyhén sós vízben szinte szétfőzzük. Főzés után a leveleket finoman kicsavarjuk, és lepasszírozzuk. A parajpürét egyszerűen hozzáöntjük a hollandi mártá
A fokhagymát apró darabokra vágjuk, vagy fokhagyma passzírozóval szétzúzzuk. Rántást készítünk zsírból, és lisztből, ehhez adjuk a fokhagymát, és a csontlevet. Végül sózz
A megpucolt fokhagymát a kés segítségével összenyomjuk és a lisztből és a zsiradékból készült világosbarna rántásba tesszük. Ezután vízzel vagy húslevessel felengedjük és
Áztassuk a tejbe a kenyeret. Nyomjuk össze a fokhagymát és keverjük össze az áztatott kenyérrel. Adjunk hozzá olajat, ecetet és sót. Dolgozzuk össze.
Az uborkát hámozzuk meg, magozzuk ki, majd gyaluljuk le. Facsarjunk ki belőle annyi vizet amennyit csak tudunk, tegyük át egy tálba, és keverjük el a joghurttal, a fokhag
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A fokhagymagerezdeket héjastól alufóliába tesszük, olívaolajjal meglocsoljuk, majd sózzuk és borsozzuk és becsomagoljuk. 45 percig sütjük
A hagymát felaprítjuk, a fokhagymát összetörjük, majd a többi hozzávalóval elkeverjük.
A borsót forrásban lévő vízben megfőzzük, majd leszűrjük. A cukkinit megmossuk, a sárgarépát meghámozzuk és kis kockára vágjuk. Az olajat felforrósírjuk, és a zöldségeket
Ugrás a lap tetejére >>