Az összes húst, belsőséget és bőrkét egy lábosban puhára főzzük, majd ledaráljuk. Eközben a májat és a szalonnát leforrázzuk, majd a felaprózott hagymá
A sertésbőrkét, - tüdőt, - májat, - és szalonnát 10 percig abáljuk, majd a szalonnát felkockázzuk, az összes többit pedig ledaráljuk. Ezekhez hozzákeverjü
A húst megtisztítjuk, és felcsíkozzuk. A hagymát felaprózzuk, majd olajon megfuttatjuk, pirospaprikát szórunk rá, és felöntjük a csontlével. Ezután hozzáad
Fogunk egy lábost, és megpirítjuk benne a felaprózott hagymát. Ezután beleszórjuk a pirospaprikát, majd hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomot és paprikát. A f
A sertéshúst felkockázzuk és vajon megsütjük. Eközben sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a szegfűszegeket. Ezután hozzátöltjük a fehérbort, és így pároljuk t
A megtisztított húst daraboljuk fel, majd dolgozzuk össze a borral, a zúzott fokhagymával, az összevágott hagymával és ízlés szerint sóval. Takarjuk le és f
A sertéstarjákat bedörzsöljük az összepréselt fokhagymával, sóval, borssal és a paprikakrémmel. A kolbászt felkarikázzuk (a héja nélkül) és olajon megpir
A sertés karajt kiklopfoljuk forró olajban kisütjük és félretesszük. Közben a hagymát lepirítjuk és rátesszük az apróra vágott gombát, majd összefőzzük
Ugrás a lap tetejére >>