Klopfoljuk ki a hússzeleteket és szórjuk meg sóval és borssal. A vöröshagymát pucoljuk meg és szeljük vékony karikára. A lisztet, tojásokat és a zsemlemorzs
A zsíron lepirítom a bográcsban a szalonna kockákat. Fontos, hogy a szalonna igazi füstölt szalonna legyen, ami nincs megfőzve, szinte most került le a füstről.
A sonkát tisztítsuk meg, csontozzuk ki, mossuk meg és a bőrét több helyen irdaljuk be. Helyezzük egy tepsire, fűszerezzük be alaposan sóval, valamint borssal é
A húst aprítsuk pici kockákra, és a vöröshagymát is aprítsuk fel. Kevés olajon pirítsuk addig, amíg a hús kifehéredik. Borsozzuk meg, szórjunk rá ételíze
A hagymát és fokhagymát apróra összevágjuk, a húst felkockázzuk, és az olajon megpirítjuk. Ezután sóval borssal ízesítjük, és kevés vízzel megpároljuk.
Kockázzuk fel a húst, a hagymát süssük üvegesre. Dogjuk bele a fokhagymát, húskockákat, és fehéredésig pirítsuk. Ízesítsük borssal, sóval, ízlés szerin
Húst kis darabokra vágjuk. Hagymát finomra vágjuk, szalonnát felkockázzuk. Paprikát felkarikázzuk, paradicsomot finomra vágjuk. Bográcsban egy kevés zsíron me
Zsírt vagy olajat melegítünk, a fokhagymát fokhagymanyomóval beletesszük, a vöröshagymát felkockázzuk vagy felcsíkozzuk (ki hogy szereti), addig dínszteljük
Ugrás a lap tetejére >>