A dresszinghez való anyagokat keverjük össze, takarjuk le, és tegyük félre. A kölest tegyük edénybe, és öntsük fel vízzel, hogy ellepje. Fedjük le, és hagy
Az öntethez a hozzávalókat keverjük össze. A hagymát pucoljuk meg, de a gyökerét ne vágjuk le. Vágjuk fel külön álló darabokra, a gyökér tartja egybe a da
A répát és a spárgát feldaraboljuk, a karalábét felszeleteljük, a karfiolt pedig rózsáira szedjük. Ezután az egészet megpirítjuk a vajon, majd sózzuk, bors
A lencsét pár órára vízbe áztatjuk.
Az olajat felforrósítjuk a wokban, majd a felaprított hagymát megfuttatjuk rajta. Rátesszük a pirospaprikát, majd a les
A tojásokat keverjük össze a többi hozzávalóval, és ízesítsük ízlés szerint. Hűtsük le. Tegyük a tojáskrémet a pirítósokra, és süssük aranybarnára.
A hagymát felcsíkozzuk, majd a wokban felforrósított olajban megfuttatjuk. Hozzáadjuk a felcsíkozott tofut, majd a mikor egy kicsit átsült, belekeverjük a pirosp
190°C-ra melegítsük elő a sütőt. Gázsütő esetén 5-ös fokozat. A paradicsomot locsoljuk meg két evőkanál olajjal és tegyük tepsibe. Sózzuk- borsozzuk, 20-
Főzzük meg a makarónit. Pecsenyezsírt olvasszuk meg nagy felfújtformában, majd vegyük le a tűzről.
Tésztát, hagymát, krumplit, sajtot rakjuk le rétegesen a
Ugrás a lap tetejére >>