A brokkolit egy lábosba tesszük, vízzel felengedjük, majd 5 percig főzzük. Eközben a tököt megtisztítjuk, és felszeleteljük, majd egy tepsibe tesszük, és le
A tököt megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd főzni kezdjük. Amikor már majdnem teljesen megpuhult, beletesszük a felkockázott krumplit, majd amikor minden teljesen
A hozzávalókat egy tálban jó alaposan összekeverjük (kivéve a diót). Hagyjuk, hogy kicsit összeérjenek az ízek, majd tálalás elött rászórjuk a diót is. I
Mossuk meg jó alaposan a narancsokat, majd hámozzuk le vékonyan a héjjukat (csak a sárga részt). Vágjuk fel ezt apróra, és keverjük össze egy tálban a többi
Sambal paszta:
Keverjük össze a hozzávalókat sima péppé.
Melegítsük fel az olajat egy wokban közepes hőfokon, adjuk hozzá a fokhagymát és a vöröshagymá
Vajazzunk ki egy tűzálló tálat. Főzzük ki a tésztát, majd csepegtessük le.
Keverjük össze a sajtot, cukrot és túrót. Adjuk hozzá a tojást, és keverjük
Az articsóka sziromleveleinek csúcsát levágjuk, külső leveleit leszedjük, szívét kiszedjük. Ezután két evőkanál citromlével elkevert vízbe tesszük, és f
Cukkinit vágjuk vékony szeletekre. Forrósítsunk fel olajat, majd pirítsuk meg benne a fokhagymát. Tegyük bele a cukkinit, és pirítsuk 5 percig. Keverjük hozzá
Ugrás a lap tetejére >>