Almát meghámozzuk. Héját beszórjuk sóval, majoránnával, és egy lábasba tesszük. Almát 8 cikkre vágjuk. Kivert, sózott húst a lisztbe mártjuk, vajban megsütjük, majd az al
Almát félbevágjuk, magházát kiszedjük, és sütőben megsütjük az almát. Májat szeletekre vágjuk, lisztbe forgatjuk és kisütjük. Zsírban átpároljuk a karikára vágott hagymát
Kiverjük és sózzuk a húst. Zsemlét tejbe áztatjuk, kinyomkodjuk, összekeverjük vajjal és tojássárgájával, zsemlemorzsával, összevágott kaporral és petrezselyemzölddel, ke
Csíkokra vágott főtt céklához hozzáadjuk az összevágott uborkát, kockára vágott kemény tojást és a reszelt hagymát. Cékla levét simára keverjük a joghurttal és tejföllel
Cékla és uborkalében 10 percig főzzük a darát. Tojássárgáját elkeverjük tejföllel, kevés levessel simára habarjuk, majd a többi levesbe öntjük. Ízesítjük és jégbe hűtve t
500 g hámozott, felkockázott burgonyát sós vízben puhára főzzük és áttörjük. A többi burgonyát meghámozzuk, és megreszeljük. Konyharuhán átnyomjuk, levét kiöntjük, a burg
Karikára vágott zöldséget, burgonyát, hagymát a teáskanálnyi bazsalikommal, sóval, borssal fűszerezett 1,5 l vízben puhára főzzük. Szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a
A cikóriát sós, ecetes vízben feltesszük főni 20 g-nyi vajjal. 20 percig pároljuk. Vajban megpirítjuk a morzsát, ezt a leszűrt cikóriára tesszük, erre a kockára vágott to
Ugrás a lap tetejére >>