Egy t?zálló tálba tegyük bele a fokhagyma gerezdeket és locsoljuk meg 1 ek. olívaolajjal. Süssük 30 percig, majd tegyük félre. A zöldségeket vágjuk 1 cm-es szeletekre. 2
F?zzük ki sós vízben a tésztát, majd sz?rjük le.
Olajban pirítsuk meg a foghagymát, adjuk hozzá a paradicsomot, és f?zzük 10 percig.
Keverjük bele a céklát, mustármagot
A burgonyát és a céklát hajában megf?zzük, majd meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk. Ezután a mozzarella sajtot is fölszeleteljük. A két tojássárgáját a joghurttal ki
A paradicsomok héját vágjuk be, 30 percig tegyük forrásban lév? vízbe, majd vegyük ki. Húzzuk le a héját, és vágjuk kis kockákra.
Tegyük egy edénybe az olajbogyókat, önt
Egy serpeny?ben pirítsuk meg a feny?magokat kevés olajon, majd tegyük bele a fokhagymát is, és kissé pároljuk meg. A parajt is szórjuk bele, és pároljuk benne addig, míg
Pác:
Keverjük össze a hozzávalókat. Tegyük a gyümölcsöket egy tálba, és öntsük rá a páclevet. Fedjük le, és 1 órára tegyük h?t?be. Vegyük ki a gyümölcsöket a pácból, és
Citrombors:
160 fokon melegítsük el? a süt?t. 4 citromot hámozzunk meg, és a héjakat terítsük szét egy süt?lapon, és süssük 1 órát. Hagyjuk kih?lni. Tegyük a héjakat káv
Egy tálban alaposan keverjünk össze a hozzávalókat, majd egy kikent tepsibe kis adagokra osszuk szét. Közepes fokozaton süssük készre. Ez a kis süti a gyerekek kedvence l
Ugrás a lap tetejére >>