Vegetáriánus ételek (675 db recept)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 85 oldal
<
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
>
Az árpát ledaráljuk, és zsiradék nélkül megpirítjuk. 3 dl vizet adunk hozzá, majd sóval és a fűszerekkel ízesítjük. Alacsony fokozaton, gyakran kevergetve
Az árpagyöngyöt egy éjszakára beáztatjuk. Utána leöblítjük. A wokban olajat forrósítunk, majd megfuttatjuk benne a felaprított hagymát és fokhagymát. Rá
A pelyhet zsiradék nélkül, folytonos keverés mellett megpirítjuk a wokban. Annyi vizet adunk hozzá, amennyi ellepi, majd fedő alatt megfőzzük. Utána kiszedjük,
Az articsóka csúcsait kissé levágjuk, majd néhány percig sós vízben főzzük. Ezután ecetes, sós vízbe keverjük, és készre főzzük. Eközben egy tálban ö
Sült paprika: Előmelegített grillrácson süssük meg a paprikát 10-12 percig, tegyük zacskóba, zárjuk le, és hagyjuk kihűlni. Húzzuk ki a magházat, vágjuk f
Egy salátástálba fektetjük a salátaleveleket, majd rátesszük az articsókát, a garnélát, és meglocsoljuk a citromlével, a Worchester szósszal. Egy másik tá
Fogjunk egy nagy tálat, tegyünk bele minden hozzávalót, és alaposan keverjük össze. Pár órára tegyük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. Pirítóssal, va
Mártáshoz forrósítsunk fel olajat, majd dinszteljük meg benne a mogyoróhagymát és a fokhagymát. Rajuk hozzá a paradicsomot, sót,borsot, bazsalikomot, és főzz
 
 
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthető süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - Főtt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - Nőnap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküvő
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - Őz - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
Főzelékek - Babáknak - Különleges főzelékek - Főzelékek zöldségből - Főzelékek burgonyából - Egyéb főzelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
Előételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süllő - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - Tőkehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - Előétel - Főétel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, főzelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, sütőtök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Befőttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Befőttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesítő, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Belsőségek - Máj - Vese - Velő - Szív - Tüdő - Pacal - Zuza
Szabadtűzön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Sárgadinnye pármai sonkával
A dinnyét felszeleteljük, kimagozzuk, majd 2-3 cm híján levágjuk a héjukat. A szeletekre ráte...
Mangó-, zöldcitrom- és gyömbérleves
A mangót meghámozzuk, megtisztítjuk és kockára vágjuk. Egy nagyobb tálba tesszük, beledolgoz...

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat