Forró vízben f?zzük ropogósra 2-3 perc alatt a zöldbabot. Szedjük ki és h?tsük le hideg vízben, majd csepegtessük le. Tegyük egy salátástálba. A burgonyát is f?zzük meg.
A burgonya héját levágjuk, és durvára reszeljük. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt és a lisztet, majd sóval, szerecsendióval és köménymaggal ízesítjük. Ráöntjük
A wokban felforrósítjuk az olajat, és megfuttatjuk benne a felaprított hagymát. A sárgarépát felkarikázzuk, a fehérrépát és a zellert felkockázzuk, majd a hagymához adjuk
Pucoljuk meg a burgonyát és a hagymát, A burgonyát reszeljük le, a hagymát vágjuk apróra. Verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a burgonyát, és a hagymát. Keverjük bele a k
A sáfrányt öntsük le forró vízzel, sózzuk meg, és forraljuk fel. f?zzük 1 percig lassú t?zön. A póréhagymát 2-3 percig f?zzük, hogy megpuhuljon. Sz?rjük le, és hagyjuk ki
A burgonyát héjában megsütjük, majd összetörjük. Eközben a felaprózott hagymát megpirítjuk, majd a krumplihoz keverjük a sóval és fahéjjal együtt. A keveréket eloszlatjuk
1. Vizet forralunk, majd folytonos keverés mellett hozzáadjuk a darát, sóval ízesítjük, és gyakran kevergetve negyed órát f?zzük.
2. A darát forró olajon megfuttatjuk,
Száraz cannellonit el? kell f?zni.
Tálba keverjük össze a spenótot, ricottát, paprikát, újhagymát, majd ízesítsük. Vajazzunk ki egy t?zálló tálat. Töltsük meg a cannello
Ugrás a lap tetejére >>