A hagymákat és a chilit az olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a krumplit és a paprikát. Felöntjük az alaplével, majd forrástól számított 5-6 percig f?zzük. Ekkor a felét
A szalonnát, a vajat, a fokhagymát és a szárított f?szereket nagy serpeny?ben, nagy lángon megfuttatjuk, nem engedjük megbarnulni. A kagylókat lecsöpögtetjük, a levét meg
A kagylókat szedjük szét, jól mossuk át és a fekete részeit dobjuk ki.
A kagylók bajszát engedjük fel 2 liter vízzel, valamint egy fél citrom levével és 10 percig párolj
Tenger gyümölcseire öntsük rá a bort, olívaolaj felét, és pácoljuk 6 órán át. Tegyük egy fazékba, f?zzük 10 percig, majd hagyjuk kih?lni.
F?zzük ki a tésztát, és sz?rjü
Szedjük szét a osztrigát és a húsát a borban egy perc alatt pároljuk meg. A héját jól öblítsük át ás a megpárolt húsokat tegyük vissza. Az osztrigás borhoz dolgozzuk hozz
A megolvasztott vajra tesszük a kaprot, a petrezselymet, a mustárt és az összepréselt fokhagymát, majd az üres kagylókba töltjük. Rátesszük az osztriga húsát, meghintjük
Az osztriga tekn?jét felsikáljuk, kinyitjuk, és kikaparjuk a húsát. A benne lév? vizet rakjuk el, a húsát pedig vágjuk össze apróra. A paradicsom héját lehúzzuk, és kis d
A bort, a borecetet összekeverjük, és felforraljuk. F?zzük, míg kétharmada bes?r?södik(kb. 5 perc). Ezután hozzáadjuk a hagymát, a borsot, a sót.
A mártást két órán át h
Ugrás a lap tetejére >>