Vágjuk le a szőlőlevelek szárait, majd főzzük meg a leveleket sós vízben 5 percig. Keverjük össze a darált húst, rizst, hagymát, és gyúrjuk össze. Tegyün
Vágjuk ki a káposzta torzsáját. Forraljunk vizet és hagyjuk a káposztát 10 percig főni. Egy tálba keverjük meg a darált húst, rizst, hagymát, kaprot, vajat,
A zselaint elkeverjük a citromlével, majd felmelegítjük, hozzáadjuk a cukrot, és a citromhéjat, és beleöntjük a forró vizet. Amikor elolvadt a cukor, felengedj
Öntsük a jeget egy magas falú pohárba, majd erre a tequilát, a wermuthot és a gránátalmaszörpöt. Keverjük egy hosszú kanállal, amíg a pohár fala párás ne
Először is villával habarjuk el a tojásokat, majd habverővel dolgozzuk össze a vajjal, a cukorral és a vaníliával.
Szitáljuk át a lisztet a sóval és a szód
Fogjunk egy nagy tálat, az aljára tegyünk egy réteg szalonnát, majd hagymakarikákat, és végül tegyük rá a megtisztított gyöngytyúkot. Tegyük még bele a ba
A tejszínt kezdjük el hevíteni takarékon a kettévágott vaníliarúddal. Folyamatosan kevergessük, majd helyezzünk rá fedőt és hagyjuk állni negyed óráig.
H
2 ek. földimogyorót durvára vágunk, a maradékot finomra daráltjuk. A húst leöblítjük, és kockára vágjuk. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk. Az ola
Ugrás a lap tetejére >>