Omlós tésztát készítünk a tésztához felsorolt hozzávalókból, és 2 órát pihentetjük. Csirkét fűszeres vízben puhára főzzük. Megpirítjuk vajon a rizst
A kuszkuszkészítő alsó részében kezdjük el sütni a húst egy kis olajon és adjuk hozzá az összevágott hagymát. Közben fűszerezzük ízlés szerint sáfrán
A borsót előre beáztatjuk, majd megfőzzük. A hagymát felaprózzuk, és megpirítjuk. A birkahúst és a csirkét apró darabokra vágjuk, a hagymához adjuk, majd h
Hámozott, felkockázott burgonyát sós vízben megfőzzük, áttörjük, összekeverjük a morzsával, fűszerekkel és az olajjal. Állni hagyjuk, majd gombócokat for
Kenyeret tördelve cserépedénybe tesszük, majd ráöntjük a 6 liter forrásban levő vizet, majd állni hagyjuk fél napig. Kevés vízzel az élesztőt, lisztet és
A bagettet elnegyedeljük, a gombát felszeleteljük, a sonkát felcsíkozzuk, a sajtot pedig felkockázzuk. A bagettre kenjük a tejfölt, majd rárakjuk a felkarikázot
A teknősbékahúst egy lábosba tesszük, felöntjük vízzel, majd a fűszerekkel és a sherryvel ízesítjük. Amint a hús kezd megpuhulni, beletesszük a tojásokat
Hámozzuk meg a paradicsomot, majd reszeljük le. Tegyük egy lábasba, és főzzük, amíg levüket felisszák.
Másik lábosban forrósítsunk fel olajat, adjuk hozz
Ugrás a lap tetejére >>