Nagy fazekat kikenünk zsírral, és megszórjuk paprikás liszttel. Először káposztát teszünk, erre a tölteléket, káposzta, malac fark, füstölt hús és a tete
Dobjuk el a nyitott kagylókat. Dörzsöljük meg a zárt kagylókat kefével és vágjuk le a bajszukat. Forrósítsunk fel fél adag olajat és pároljuk meg a hagymát
Zöldségekből, húsból, fűszerekből levest főzünk.
Gombóchoz a kemény tojásokat szitán áttörjük, elkeverjük liszttel, vajjal, nyert tojással és fűszer
A paprikákat kettévágjuk, és kimagozzuk. Forró vizet öntünk rá, és 5 percig állni hagyjuk benne.
A húst összedolgozzuk a szójaszósszal, hagymával, zúzott
Szurkáljuk meg a húst pár helyen, és tegyünk mindegyik lukba egy darab fokhagymát, sót és borsot. Pirítsuk meg olajban a hagymát és a húst. Oltsuk el borral,
Keverjük össze a lisztet a sóval és a borssal. Vágjuk a húst szeletekre, lisztezzük be, és forró olajban pirítsuk meg a húst. Tegyük a húst egy lábasba. Teg
Fél liter vízzel felhígított káposztalében felrakjuk főni az apróra vágott káposztát. Ha kezd puhulni, hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt, és készre f
Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. Fűszerezzük a halat sóval, borssal, és csepegtessük rá a citromlevet. Vágjuk kis kockára a hagymát, törjük át a fokhagy
Ugrás a lap tetejére >>