Az alaposan megtisztított fészket feltesszük főni, majd leszűrjük és 3 órára hideg vízbe áztatjuk be. Ha letelt a 3 óra, ismét felforraljuk, majd 1 éjszaká
Dörzsöljük át egy kefével a kagylókat, a nyitottakat dobjuk ki. Mossuk át.
Tegyük egy fazékba az apróra vágott hagymát, petrezselyem felét, kagylókat és a
Először is bőséges vízben fél napra áztassuk be a babot, majd szűrjük le. Ezután adjunk hozzá 7,5 liter vizet, főzzük fel és pároljuk fél órán át, köz
A rizst sós vízben pároljuk meg, majd szűrjük le.
Tisztítsuk meg a húst, kockázzuk fel, majd a felhevített vajon süssük néhány percig. Ezután dolgozzuk hoz
A vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd hozzákeverjük a fokhagymát. Ezután rádobjuk a felkockázott gépsonkát és a felkarikázott kifliket, jól összedolgozz
Mossuk meg a fejes salátát. Vágjuk apróra, adjuk hozzá a hagymákat és a kaprot. Sózzuk meg, és öntsük le ecetes vagy citromos olajjal.
Kaparjuk le jól a fekete kagylókat, vágjuk le a bajszukat és mossuk meg őket. Tegyük őket kevés vízzel egy fazékba és hagyjuk párolódni őket, amíg kinyíln
Retket lereszeljük, megsózzuk, állni hagyjuk, míg levet nem ereszt. Levét leöntjük, hozzáadjuk a reszelt almát, összekeverjük a tejszínnel elkevert sóval és
Ugrás a lap tetejére >>