Egy serpenyőben szárazon megpirítjuk a kömény-, koriander- és kardomom magokat, majd mozsárban összedolgozzuk őket.
A felszeletelt hagymát az olaj és a vaj keverékében ü
A hagymát és a fokhagymát pároljuk 3 perc alatt puhára az olajon. Adjuk hozzá a currykrémet és még 1 percig keverjük. Öntsük fel az alaplével és tegyük bele a spenótot. F
A cukkinit és az édesburgonyát pucoljuk meg, és kockázzuk fel. Tegyük egy lábosba, öntsünk rá vizet, a kókuszkrémet. Ízesítsük sóval és curryporral. Amikor minden megpuhu
Forraljuk fel a húslevest, majd 15 perc alatt főzzük meg benne a felkockázott burgonyát. Forrósítsuk fel a zsírt, majd süssük rajta aranysárgára az apróra vágott vöröshag
A lisztet megpirítjuk, majd a felfort tejjet hozzáöntjük, és hozzáadjuk a cérnametéltet. Lassú forralás után hozzáadunk vaníliás cukrot,citromhéjat, és egy kis sót. Ha me
A hagymát és a fokhagymát aprítsuk fel, és pároljuk meg. Adjuk hozzá az apróra vágott édesköményt, és a burgonyát. Öntsük fel az erőlevessel. Amikor megfőtt, turmixoljuk
A hagymát a vajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott édesköményt és a krumplit. Hozzáöntjük az alaplevet, majd forrástól számított kb. 20 percig főzzük. Ezut
A hagymát a vajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott édesköményt és a krumplit. Hozzáöntjük az alaplevet, majd forrástól számított kb. 20 percig főzzük. Ezut
Ugrás a lap tetejére >>