A paradicsomok héját eltávolítjuk, felszeleteljük, és leöntjük az ecetes, fűszeres vízzel, belerakjuk a felkockázott hagymát, olajat, és érlelődni hagyjuk.
Az édesköményt a megfelelő módon megtisztítjuk, majd kettő vagy négy részre szeljük. Egy serpenyőben az olívaolajon az egyik oldalát 10, majd megfordítva 5
Az endíviát tisztítsuk meg, öblítsük át folyó víz alatt, csöpögtessük le, majd vágjuk fel vékonyan. Tegyük egy teflonos serpenyőbe, facsarjuk rá a citrom
A káposztát felszeleteljük, lesózzuk. A hagymát megpirítjuk a zsírban, hozzáadjuk a fűszereket, ecetet, kevés vizet, bort, és puhára pároljuk benne a káposz
A káposztát gyaluljuk le, sózzuk be, és hagyjuk fél órát állni. A zsírt forrósítsuk fel, és tegyük bele a kinyomkodott káposztát, és fedő alatt, kis lán
A felaprózott hagymát a vajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a felcsíkozott káposztát és 1,5 deci vizet. Ízlés szerint sózzuk, majd kb. fél óra alatt készre p
Lencsét előző este hideg vízbe áztatjuk. Másnap vízbe feltesszük főni. Főzőlébe tesszük a szegfűszeggel megtűzdelt hagymát és egy teatojásba zárva az
A paprikát csumázzuk ki, és vágjuk metéltre. A zsírban fonnyasszuk meg a hagymát, adjuk hozzá a paprikát, és pároljuk meg őket. Amikor a paprika megpuhult só
Ugrás a lap tetejére >>