A fügéket 4-4 kisebb darabra vágjuk. A márványsajtot is feldaraboljuk 24 részre, majd a fügéből és a sajtból is 1-1 darabot fogpiszkálóra tűzünk. A falatokat meglocsoljuk
Fogjunk egy edényt, tegyük bele a tejfölt, a vajat, a tojássárgákat és a lisztet. Gőz felett kevergetve főzzük fel. Adjuk még hozzá a reszelt sajtot, keverjük el a krémme
A lisztete keverjük össze az élesztővel, sóval és a tojással. Egy órát hagyjuk lefedve állni. A sajtot morzsoljuk össze, adjuk hozzá a mentát, és egy kevés borsot. A kétf
Egy serpenyőben némi olajon pirítsuk meg a hagymákat, majd szórjuk bele a rizst, és kis idő múlva öntsük fel a borral. Addig főzzük így, amíg a nedvességet fel nem szívja
A paradicsomot felszeleteljük karikákra, majd a mozzarellát is kisujjnyi vastagságúakra. A tányéron ízlésesen tálaljuk, egy szelet paradicsom, egy szelet mozzarella, egy
Vágjuk le a pirítósok széleit. Itassuk le a mozzorella levét, és vágjuk 1/2 cm vastag szeletekre. Kenjünk meg 4 kenyérszeletet 1-1 teáskanál pestóval, majd tegyünk rá moz
Fogunk egy tálat, és összekeverjük benne a cremor sajtot, a majoránnát, a tejszínes tormát, a citrom héjával és levével, majd az egészet sózzuk, borsozzuk. Ezután a parad
A bazsalikomot, a chilipelyhet, a fokhagymát és az olívaolajat összeturmixoljuk, a koktélparadicsomokat pedig elfelezzük. Egy szép tálon eloszlatjuk a mozzarellákat, maj
Ugrás a lap tetejére >>