Az olajat hevítsük fel serpeny?be. Az egyik tortillát tegyük bele, a tetejére tegyük a sajtszeleteket és a bazsalikomleveleket, sózzuk- borsozzuk.
Tegyük rá a másik tort
A tésztát kinyújtjuk, és megkenjük a felvert tojással. A reszelt sajtba belekeverjük a maradék felvert tojást. A bazsalikomot csíkokra vágjuk. Beleforgatjuk a sajtos mass
Süssük meg a burgonyákat a héjukban, majd vágjuk ?ket szét hosszában. Belsejüket kissé kanalazzuk ki, majd keverjük el a túróval. Egy serpeny?ben 4 dkg vajon megpirítjuk
Mossuk meg, és csumázzuk ki a paradicsompaprikákat. Tegyünk félre némi sajtot, a többi kockázzuk fel, és tegyük egy tálba. Adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, zöldp
30 dkg sajtot összekeverünk a tejszínnel. A vajat kikeverjük a liszttel, tojássárgájával és a f?szerekkel. A tojásfehérjét habbá verjük, majd a tojásos masszába forgatjuk
A kemény sajtból kis háromszögeket vágunk, majd a camambert megkenjük a krémsajttal, rátesszük a koktélparadicsomot és a háromszögeket. A cheddart felszeleteljük, megszór
A sajtot nyolc egyforma szeletre felvágjuk, majd egy-egy sonkára tesszük, és felgöngyöljük. Megt?zzük, lisztbe, tojásba, majd a parmezános lisztbe forgatjuk, és olajban m
Pirítsuk meg a kenyérszeletek egyik felét, majd kenjük meg mustárral. Tegyük rá a csíkokra vágott virslit, szórjuk meg a lereszelt retekkel, végül tegyünk rá sajtszelete
Ugrás a lap tetejére >>