A töknek eltávolítjuk a magjait, meghámozzuk, majd felszeleteljük a hagymával, fokhagymával és a gyömbérrel együtt. A burgonyát 1 cm-re kockázzuk.
Forró ol
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgáját a cukor felével, a vajjal, és a citromhéjjal összekeverjük. Felváltva hozzáadjuk a darát és a tejet, majd a maz
A cukkinit szeletekre vágjuk, a paradicsomokat elnegyedeljük, a debrecenit karikákra vágjuk. A szurokfű megtisztított leveleit felaprózzuk (1-2-t félreteszünk)
A debrecenit felszeleteljük, olajban megsütjük, félretesszük, helyére pedig a gyöngyhagymákat tesszük, amiket puhára párolunk. Ekkor visszatesszük a kolbászt
A felkockázott szalonna zsírját kiolvasztjuk, majd ezen megpirítjuk a felaprózott hagymát. A paprikát és a sót rászórjuk, majd hozzáadjuk a babot, felöntjük
Elkészítése ugyan az, mint a serpenyős sertésbordának, annyi különbséggel, hogy a bordákra szórjuk a feldarabolt, pirított debrecenit, és szalonnát.
A hagymát megpirítjuk a zsírban, majd a fokhagymát, hozzáadjuk a fűszereket, felöntjük egy kevés vízzel, és miután a húst, szalonnát is hozzáadtuk puhára
A rizst félig megpároljuk, majd a darált húshoz keverjük a megpirított szalonnával, az összepréselt fokhagymával és a felaprózott hagyma felével együtt. A f
Ugrás a lap tetejére >>