A zsírban megpirítjuk a hagymát, fokhagymát, hozzáadjuk a fűszereket, a paradicsompürét, és puhára pároljuk benne a felkockázott húst. Ha a hús már megpuhult, belekeverjü
Dolgozzuk össze a túrót a ricotta sajttal, a mozzarellával, a parmezánnal, az enyhén felvert tojással és a zúzott fokhagymával. Ízlés szerint sóval és borssal fűszerezzük
Vékony csíkokra szeleteljük fel a húst és hempergessük meg a lisztben. Kezdjük el hevíteni a felkockázott szalonnát, majd néhány perc után keverjük hozzá a húst is. Ha át
Alaposan tisztítsuk meg a húst és kockázzuk fel.
Egy edénybe öntsük bele a levest és dolgozzuk hozzá a tejfölt, a vizet, valamint a levesport. Keverjük hozzá a marhahúst
A tésztát só nélkül főzzük ki, szűrjük le és tartsuk melegen.
A forró vízbe rakjuk bele a leveskockát és tegyük félre. A húst felvágjuk és olívaolajban néhány perc alatt
Olvasszuk ki a fagyasztott sárgarépát.
A húst vágjuk kockákra, hintsük meg a fokhagymaporral és rakjuk kivajazott tűzálló tálba.
Dolgozzuk össze a levest a leszűrt gom
Süssük meg a darált húst, öntsük le a zaftját, majd dolgozzuk hozzá a felvágott zöldhagymát és a zúzott fokhagymát. További két percig együtt süssük őket. Keverjük hozzá
Mossuk át és kockázzuk fel a húst. Egy kivajazott serpenyőben kezdjük el pirítani a zúzott fokhagymával 5 percig. Dolgozzuk bele a leszűrt babot és a felcsíkozott chilipa
info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát.Elfogadom