Az olajat felforrósítjük a wokban, majd beletesszük a kinyomkodott szeitán. A fűszerekkel, sóval és összetört fokhagymával ízesítjük, majd felforrósítjuk.
Egy edényben pirítsuk meg a kockákra vágott hagymát és paprikát. Megfűszerezzük, és tovább pirítjuk még 1-2 percen át. Felöntjük vízzel, és beletesszük
A burgonyát egy tepsibe karikázzuk, majd sóval ízesítjük. A vajat megolvasztjuk, megvárjuk amíg kihűl, majd összekeverjük a tojássárgájával, kis adagokban
A burgonyát puhára főzzük, lehámozzuk, majd vékony karikákra vágjuk. Egy kiolajozott tepsibe egy réteg burgonyát terítünk, és sóval ízesítjük. A megtiszt
Robotgépben keverjük pürévé a gyömbért, a fokhagymát és a chilit. Adjuk hozzá a vöröshagyma felét és a joghurtot. Az olajat melegítsük fel, adjuk hozzá a
a tököket főzzük 35 perc alatt puhára. Vágjuk őket hosszában félbe, szedjük ki a belsejüket, de hagyjunk 1 cm-es kérget. A paradicsomok héját vágjuk be, m
A zabpelyhet tegyük egy tálba, és öntsünk rá forró vizet. Takarjuk le, és hagyjuk egy éjszakára állni. Másnap szűrjük le, és a többi hozzávalóval tegyü
Az összetört fokhagymát és a feldarabolt lilahagymát megfuttatjuk a wokban felforrósított olajon. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és néhány perc párolás u
Ugrás a lap tetejére >>