A húst vágjuk darabokra és ízlés szerint fűszerezzük köménnyel, sóval, valamint borssal. Futtassuk meg az olívaolajon az összevágott hagymát, majd adjuk hoz
A tésztát sós vízben kifőzzük, és leöblítjük. Megmossuk és megtisztítjuk a szárzellert és a petrezselymet. A szárzellereket félbe vágjuk és 5 mm hosszú
Tisztítsuk meg a hagymákat, az egyiket vágjuk karikára, a másikat apró kockára. Forrósítsuk fel az olaj egyharmadát, és pároljuk benne üvegesre a hagymakock
Áztassuk be az aszalt gyümölcsöket pár órára. Tegyük fel egy teáscsésze vízzel és cukorral főni. Hagyjuk kb. 20 percig főni. Fogyasszuk mandulabéllel dísz
Áztassuk az aszalt szilvát 2 órára vörösborba.
Vagdaljuk apró kockára a hagymát, törjük át a fokhagymát. Szedjük le a paradicsom héját, majd vágjuk nég
A gyömbér felét, fokhagymát felaprítjuk, darálthúst, morzsát, fűszereket összedolgozzuk, gombócokat készítünk belőle, és aszalt szilvát teszünk a közep
Szilvát hideg vízbe áztatjuk, majd kimagozzuk. Szalonnát csíkokra vágjuk, mindegyikbe 1-1 szilvát csomagolunk, fogvájóval átszúrjuk, megszórjuk köménymaggal
Szedjük szét a karfiolt kis darabokra, és főzzük negyed órán át sós vízben. Verjük fel a tojásfehérjét, és keverjük el a liszttel, a borral és egy evőka
Ugrás a lap tetejére >>