Almákat kivájjuk úgy, hogy vékony fala maradjon, majd lelocsoljuk citromlével. Összevágott almahúst összekeverjük a reszelt hagymával, apróra vágott tojássa
Az ananászt üvegtálkákba rendezzük, rákanalazzuk a parfét, és rácsepegtetjük a likőrt.
Tejszínhabbal és gyümölccsel díszítjük.
Jól behűtve tálaljuk
Árpát vagy hajdinát a vajban megpirítjuk, felengedjük 3 pohár forró vízzel, és puhára főzzük. Fogyasztható sülthöz. Szárított gombár is szokás belefőz
Spenótot, sóskát és a céklalevelet összevágjuk, megsózzuk, kicsit állni hagyjuk, majd saját levében 20 percig pároljuk. Hozzáadjuk a reszelt tormát, és meg
A bélszínt felcsíkozzuk, megszórjuk a fűszerekkel, majd a felaprózott hagymát üvegesre pároljuk forró vajban, és ehhez adjuk a húst. Így kb. 5 percig sütjü
Gombát és hagymát vajban megpároljuk, fűszerezzük, és beletesszük a mustárt. Vajban pár percig sütjük a felcsíkozott bélszínt, összekeverjük a gombával,
3 ek. olajban pár percig sütjük a sóval, borssal meghintett, kockára vágott húst. Kivesszük a húst, levébe öntjük a vörös bort, és belekeverjük a tormát.
A hagymát felaprítjuk, olajon megpirítjuk, majd rátesszük a felcsíkozott szalonnát, gombát, uborkát és a bélszínt. Amikor alaposan megpirult, ráöntjük a s
Ugrás a lap tetejére >>