Az újhagymát a zöldjével együtt felkarikázzuk. A petrezselymet finomra vágjuk. Sós vízben kif?zzük a tésztát, majd lesz?rjük. 2 ek. olajat felhevítünk és megpirítjuk benn
A húst a hentesnél daraboltassuk fel. Ezután f?szerezzük sóval, valamint borssal és a felhevített olajban negyed óra alatt mindkét oldalát süssük meg. Dolgozzuk hozzá az
El?ször az epres szószt készítjük el. Az epret és a kristálycukrot egy edénybe tesszük. Kis lángon, folyamatos keverés mellett kb. 10-15 perc alatt darabos szószt, f?zünk
A paradicsomok belsejét kiszedjük, majd egy kikent tepsibe állítjuk ?ket. A sonkát felaprítjuk, majd a paradicsomokba tesszük. Mindegyikbe beleütünk egy tojást, sóval, bo
F?zzük ki a tésztát, és sz?rjük le. Keverjük össze a kétféle oregánót, majd adjuk hozzá a felaprított koktélparadicsomokat, egy kevés olívaolajat, sót és borsot. Hagyjuk
Egy tálba szórjuk bele a lisztet, az éleszt?t és a sót, ezeket keverjük össze, majd a középen készítsünk egy mélyedést. Ide öntsük bele a vizet és az olívaolajat, majd az
A zellert vágjuk fel, sós vízben pároljuk 10 percig, öblítsük át és csöpögtessük le.
Kockázzuk fel a szalonnát, pirítsuk meg és dolgozzuk össze az összevágott hagymával
Mossuk meg a cukkinit, vágjuk le a végeit, és a húsát vágjuk csíkokra. Egy serpeny?ben az apróra vágott hagymát pirítsuk meg kevés olajon, majd adjuk hozzá a megpucolt és
Ugrás a lap tetejére >>