A paradicsomot vágjuk négyfelé, a paprikát és az uborkát csíkokra. A hagymát aprítsuk fel, a sajtot vágjuk kis kockákra. Keverjük össze az egészet egy tálb
A cukkinit megtisztítjuk, felkarikázzuk, olajon megpirítjuk, és kaprot szórunk rá. A cukkinit tálra tesszük, és az olajat egy tálba öntjük, majd hozzáöntjü
Az egyik mogyoróhagymát felaprítjuk és a fokhagymával együtt párolni kezdjük. Megfűszerezzük, majd hozzáadjuk a bort és felforraljuk. A kagylókat alaposan me
A paradicsomok tetejét levágjuk, majd kimagozzuk, és belülre sót, borsot, kakukkfüvet teszünk, 1-1 szelet juhsajtot teszünk. A félbevágott olívabogyókkal bez
A felszeletelt húst fűszerezzük sóval, borssal, meghempergetjük a lisztben és egy kis olajon mindkét oldalát aranybarnára pirítjuk. Ebben a szaftban megsütjük
Keverjük össze az összes hozzávalót, formázzunk belőle 1 1/2 centiméter vastag bifszteket. Kenjük meg olajjal és süssük meg grillen.
Mossuk és perzseljük meg a fürjeket. Nyissuk ki, vagdossuk enyhén be, és dugdossunk bele sóban és borsban megforgatott fokhagyma szeleteket. Sózzuk és borsozzuk
Mossuk meg a halakat, kenjük meg őket citromos olajjal és süssük meg forró grillen. Tálaljuk citromos olajon, melyhez apróra vágott petrezselymet is adtunk.
Ugrás a lap tetejére >>