Megpároljuk olajban az apróra vágott zöldséget, hozzáadunk 1 l vizet, fűszerezzük, és fedő alatt 2 órát főzzük a húst. Vajból és lisztből rántást kés
Apróra felkockázott sonkát, vékony karikára vágott pórét a tojások sárgájával, aludttejjel, összevágott petrezselyemzölddel, fokhagymával, valamint borssa
Felforralt és lehűtött tejbe keverjük a tejfölt. Zománcos edénybe tesszük, majd 10 napig állni hagyjuk hűvös helyen, és naponta kétszer felkeverjük. 10 nap
Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk kockákra, majd tegyük egy edénybe. Adjuk hozzá az összevágott hagymát, a fagyasztott zöldségeket és a felkockázott húst
A lisztet összedolgozzuk a Rama margarinnal, 2-3 evőkanál vízzel fellazítjuk, majd kinyújtjuk, és egy tűzálló tálat kibélelünk vele.
A paradicsomot nyolcba
Megtisztítjuk, majd vékony karikákra vágjuk a vöröshagymát, majd finomra aprítjuk a fokhagymát, és őket együtt kevés olajon üvegesre pároljuk. Ezután hzz
Fokhagymát sóval összenyomkodjuk, zellerlevelet és a petrezselyemzöldet összevágjuk, összekeverjük sóval, borssal, citrom levével, felét a hal hasüregébe t
Olajban megpároljuk a hagymát, rátesszük a fokhagymát, zöldpaprikát, szeletelt paradicsomot, fűszerezzük, ráöntjük a bort, és fedő alatt 10 percig pároljuk
Ugrás a lap tetejére >>