Húsételek - Borjú (98 db recept)
Vissza a főoldalra >> Összesen: 13 oldal
<
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
>
A húst főzzük fel a vízzel, majd takarékon pároljuk 20 percig. Közben fölözzük le a habot és a zaftot. Ezután tegyük bele a félbe szelt répákat és hagymát, amibe nyomjuk
A húst sózzuk, borsozzuk, nagy lángon kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a négyfelé vágott hagymát, a fűszereket, a vajat, az oportót, és a vörösbort. Lefedve lassan fe
A felaprózott hagymát olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a sót és kevés vizet. Így kissé megpirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét és a felkarikáz
Mossuk meg a húst, csöpögtessük le, majd fűszerezzük sóval és borssal mindkét oldalát. Hagyjuk pihenni egy fél órát. Hevítsünk fel egy diónyi vajat, majd süssük meg 5 pe
A kukoricát sóval ízesített vízben megfőzzük. A húst felkockázzuk, a hagymát felaprítjuk, majd forró zsíron megfuttatjuk. Ráhintjük a pirospaprikát, vizet öntünk hozzá, é
A húst felszeleteljük, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A mustárt az olajhoz keverjük a musttal együtt, majd éjszakára ebbe pácoljuk a borjúszeleteket. Másnap olívaolajba
Pirítsuk meg a bordákat vajban, majd tegyük tálba. Almát és hagymákat pirítsuk aranysárgára. Tegyük tűzálló tálba, majd helyezzük rá a húst. Pirítsuk meg gombát, borsot,
A húst mossuk meg, kockázzuk fel és fűszerezzük sóval, valamint borssal, majd a felhevített vajon jól süssük meg. Ezután a zaftjában pároljuk üvegesre az összevágott hagy
 
 
Ugrás a lap tetejére >>

Szárnyasok - Csirke - Jérce - Kakas - Pulyka - Kacsa - Liba - Fácán - Egyéb szárnyasok
Húsételek - Sertés - Marha - Birka - Malac - Borjú - Bárány - Kecske - Egyéb húsételek
Sütemény receptek - Édes sütemény - Sós sütemény - Gyümölcsös sütemény - Lekváros sütemény - Mézes sütemény - Krémes - Muffin - Torta - Fagylalt - Pite - Kuglóf - Kalács - Mogyorós sütemény - Mandulás sütemény - Sajtos sütemény - Diós sütemény - Gesztenyés sütemény - Burgonyás sütemény - Mikroban készíthető süti - Bögrés sütemény - Gofri - Csokoládés sütemény - Bonbon, praliné, trüffel
Tészták, tésztafélék - Főtt tészta - Palacsinta - Rétes - Pizza - Pizzafeltét - Lepény - Lángos - Fánk - Kenyér - Kelt tészta - Vajastészta - Burgonyás tészta - Sörkorcsolyák - Sült tészta - Pogácsa - Leveles tészta - Kétszersült - Lasagne
Ünnepi receptek - Húsvét - Pünkösd - Farsang - Halloween - Karácsony - Szilveszter - Újév - Lakodalom - Névnap - Nőnap - Valentin nap - Advent - Mikulás - Születésnap - Esküvő
Vadhús ételek - Nyúl - Vaddisznó - Őz - Szarvas - Egyéb - Fürj - Fogoly - Vadgalamb - Szalonka
Főzelékek - Babáknak - Különleges főzelékek - Főzelékek zöldségből - Főzelékek burgonyából - Egyéb főzelékek
Egytálételek - Húsos - Halas - Bográcsos ételek - Kocsonya - Wok - Egyéb - Pörkölt
Levesek - Zöldségleves - Krémleves - Gyümölcsleves - Rántott leves - Húsleves - Sajtos leves - Burgonyaleves
Előételek - Sajtos - Gombás - Húsos - Ropogósok - Tojásos - Gyümölcsös - Galantin - Felfújt - Krémek, habok - Halas
Nemzeti receptek - Magyaros ételek - Olasz konyha - Görög konyha - Francia konyha - Spanyol konyha - Amerikai (USA) konyha - Orosz konyha - Kínai konyha - Indiai konyha - Arab konyha - Dél-amerikai konyha - Távol-keleti konyha - Afrikai konyha - Japán konyha - Thaiföldi konyha - Török konyha - Angol konyha - Német konyha - Osztrák konyha - Román konyha - Svéd konyha - Mexikói konyha - Cseh és szlovák konyha - Lengyel konyha - Bolgár konyha - Horvát konyha - Szerb konyha - Boszniai konyha - Montenegrói konyha - Erdélyi konyha - Egyéb
Halételek - Leves - Ponty - Harcsa - Fogas, süllő - Csuka - Busa - Pisztráng - Tonhal - Lazac - Tengeri halak - Saláták - Kecsege - Tőkehal - Szardínia - Angolna - Egyéb halételek
Vallási receptek - Zsidó ételek - Mohamedán ételek - Buddhista ételek - Krisna ételek - Nagyböjti ételek
Vegetáriánus ételek - Leves - Előétel - Főétel - Desszert - Egytálétel - Feltét - Kása, főzelék - Saláta - Édes sütemény - Sós sütemény
Fogyókúrás ételek - 90 napos fogyókúra - Atkins diéta - Fogyókúrás saláta - Fogyókúrás levesek - Fogyókúrás húsételek - Fogyis zöldségételek - Fogyókúrás halételek - Fogyis szendvicsek - Fogyis desszertek - Egyéb
Diétás ételek - Cukorbetegeknek - Lisztérzékenyeknek - Tejcukorérzékenyeknek - Vesebetegeknek - Candidásoknak - Koleszterinszegény - Szív és érrendszeri - Reform ételek - Vércsoport diéta - Májbetegeknek
Mártások - Alap - Hideg - Meleg - Gyümölcs - Pác - Öntet - Sajtkrém - Burgonyamártás - Halételekhez - Vadételekhez
Saláták - Majonézes - Húsos - Tésztás - Gyümölcs - Különleges - Tavaszi - Salátaöntet - Sajtsaláta - Burgonyasaláta
Hidegkonyha - Szendvics - Hidegtál - Körözött - Szendvicskrém - Pástétom - Pecsenyék hidegen
Köretek - Burgonyás - Rizses - Zöldség - Gyümölcsös - Egyéb
Savanyúság - Káposzta - Uborka - Cékla - Csalamádé - Paprika - Karfiol - Hagyma - Savanyított gyümölcsök - Tök, sütőtök - Dinnye - Paradicsom - Gomba - Egyéb
Befőttek és tartósított ételek - Lekvár - Dzsem - Kompót - Befőttek - Gyümölcskocsonya - Gyümölcsíz - Gyümölcssajt - Kandírozott gyümölcs - Tartósított zöldség - Aszalt zöldség - Aszalt gyümölcs - Szörp - Ízesítő, ecet - Gyümölcsbor
Tenger gyümölcsei - Polip - Rák - Homár - Kagyló - Tintahal
Belsőségek - Máj - Vese - Velő - Szív - Tüdő - Pacal - Zuza
Szabadtűzön - Grill - Bogrács - Nyárson sült
Ínyenc receptek - Tapas - Pesto - Sajt
Kávék - Hosszú kávé - Eszpresszó - Cappuccino - Török kávé - Jeges kávé - Alkoholos kávé
Teák - Fekete tea - Zöld tea - Gyümölcstea - Gyógytea - Jeges tea - Alkoholos tea
 
e-mail: 
jelszó:  
             Új tag
elfelejtett jelszó >>
  startlaphoz adás
Facebook csoport
  Véletlen receptek
Brownies - Karácsonyi sütemény
A Rama margarint felolvasztjuk, majd állni hagyjuk. Eközben a tojásokat összekeverjük a cukorral, a ...
Pisztráng Szalajka módra
A halat alaposan megtisztítjuk és mindenhol jól bedörzsöljük sóval, amiben állni hagyjuk. A felkock...

 

izletes.hu on Facebook

 

 
kapcsolat  |  impresszum  |  jogi nyilatkozat