A burgonya héját levágjuk, majd feldaraboljuk. A hagymát felaprítjuk, a paprikát szeletekre vágjuk. A szalonnát felkockázzuk, kisütjük a zsírját, hozzáadjuk
Vékonyan hámozd le a sütőtök héját, a húsát káposztareszelőn reszeld le az almával együtt. A megmosott salátát tépkedd kis darabokra, és a tökkel, meg a
Fogunk egy wok-ot, felhevítjük benne az olajat, majd megpirítjuk benne a felkarikázott póréhagymát és a bambuszrügyeket. Ezután hozzákeverjük a rizst és a r
A krumplikat meghámozzuk, majd megfőzzük. A főzőlé felét leöntjük, a maradékba pedig beleszórjuk a darát, és így főzzük tovább. Ezután az egészet össz
Egy kivajazott jénaiba fektetünk 5 tejbe mártott kenyérszeletet, majd eloszlatjuk rajta a túrót. Erre rárakjuk a maradék tejbe mártott kenyeret. 2 deci tejhez ke
Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgákat összekeverjük a túróval, sóval és vajjal, majd hozzáadjuk a kukoricalisztet és
Vízet forralunk, megsózzuk és beleöntjük a lisztet. Addig keverjük, míg meg nem áll benne a kanál. ekor kiborítjuk és téglalap alakúra formáljuk. Megkenjük
A felaprózott hagymát és újhagymát az olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk az összepréselt fokhagymát, a felszeletelt paprikát és zellert. Néhány perc után
Ugrás a lap tetejére >>