A felhevített vajhoz keverjük a lisztet és takarékon főzzük 4 percig.
A tejhez adjuk hozzá a felvágott hagymát és főzzük fel. Közben ízlés szerint sóval
A szeitán levét kicsavarjuk, majd összetört fokhagymával, szójaszósszal, szójaolajjal, sóval és a fűszerekkel ízesítjük. Állni hagyjuk, majd lisztbe hemper
Tésztát főzzük meg sós vízben. Wokban forrósítsunk fel olajat, pirítsuk meg benne a fokhagymát és a csillagánizst. Tegyük bele a zöldséget, és pirítsuk m
A főtt burgonyát felkockázzuk. A wokban felforrósítjuk az olajat, majd a felaprított hagymát megfuttatjuk benne. Rátesszük a szeitánkockákat, majd fűszerekkel
Az árpagyöngyöt egy éjszakára beáztatjuk. Az olajat felhevítjük a wokban, majd a felaprított hagymát és fokhagymát megpirítjuk benne. A répát felkarikázzu
Megtisztítjuk és feldaraboljuk a hagymát, majd zsírba tesszük és megfonnyasztjuk, megszórjuk egy kis pirospaprikával. A gombát is megtisztítjuk, és szép véko
A hozzávalókat összekeverjük egy tálban, és már kínálhatjuk is vendégeinknek. Tovább is ízesíthető még fahéjjal és egy csipetnyi gyömbérrel. Vendégein
Egy edényben megfőzzük a granulátumot, annyi vízzel, amennyi befedi, majd hozzáadjuk a pelyhet is. Egy másik edényben kevés olajon megpirítjuk az apróra vágot
Ugrás a lap tetejére >>