A saláta elkészítését az öntettel kezdjük, amihez a hozzávalókat egy turmix segítségével simára keverjük, majd félretesszük. Egy vastag aljú serpenyőben olajat melegítünk
Megmossuk a galambbegysalátát, majd hozzáadjuk a felkockázott narancsot, reszelt almát, és összekeverjük a salátaöntettel. Felkockázott metélőhagymát tehetünk a tetejére.
A hagymát vágjuk kockára. Sózzuk meg, és hagyjuk 15 percig állni. Öntsük a kukoricát a levével együtt a salátástálba. Adjuk hozzá a mogyorót és a hagymát. Az olajat és a
A burgonyát megfőzzük, majd héját lehúzzuk, és felkarikázzuk.
A zellert felkockázzuk, majd szintén megfőzzük. A tonhalat leszűrjük, kisebb darabokra szedjük, a ringlit
Tedd a mozzarellát egy szűrőkanálba, csepegtesd le, majd a finomra aprított zöld fűszerekben hengergesd bele. A tiszta salátát tépkedd össze, add hozzá a cikkekre vágott
Az ananász szűrjük le, és vágjuk apróra. A tejfölbe keverjük bele a finomra vágott hagymát, a mustárt, csipetnyi sót és borsot. Ízesítsük citromlével, és 1-2 ek, ananászl
A megtisztított avokádót és uborkát egyforma szeletekre vágjuk, majd a paradicsomot felkarikázzuk. A bazsalikomot felaprítjuk, de 4-et félreteszünk a díszítéshez. A borec
A tököt felkocázzuk, majd addig főzzük, amíg teljesen puha lesz. Ekkor hozzákeverjük a gyöngyhagymát, a felcsíkozott paprikát, 3 felkockázott tojást, a tejfölt, a citroml
Ugrás a lap tetejére >>