Hámozzuk meg, és szeleteljük fel a cukkinit. Vágjuk apróra a vöröshagymát, keverjük össze őket, majd serpenyőben egy kevés olívaolajon pirítsuk aranyszín
2 cukkinit fél cm vastagon felkarikázunk. A többi héját levágjuk, és felaprítjuk. A parajt leforrázzuk, majd összeturmixoljuk a cukkinivel. Belekeverjük a tejs
Olajon süssük üvegesre a hagymát, majd pirítsuk hozzá a fokhagymát. Adjuk hozzá a currykrémet, a citromlevet és alaposan keverjük össze. A darált húst, zsem
A lisztet és a curryt elkeverjük, majd olajon megpirítjuk, és felöntjük a levessel. Forrás után még kb. 10 percig főzzük, majd egy fondüedénybe tesszük. Só
Egy serpenyőben az olajon pirítsuk a kesudiót addig, amíg aranybarna nem lesz. Mikor elkészült, leszűrve áttesszük egy tálba. A tengeri sóval és a curryvel me
Tojást meghámozzuk, és hosszába vágjuk félbe. Vegyük ki a sárgáját, törjük és keverjük össze krémsajttal, és tejföllel. Ízesítsük sóval, borssal, pa
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját összekeverjük a darával, a tejjel, sóval, cukorral és vaníliás cukorral. Beleforgatjuk a tojás habbá vert fehérjét
A rizst összekeverjük a darált hússal, a tojással és a mandulával, majd megsózzuk és megborsozzuk. A datolyát kimagozzuk és kis kockára vágjuk, és a darált
Ugrás a lap tetejére >>