A húst szeleteljük fel. Az olajat forrósítsuk fel a wokban, és pirítsuk meg benne a húst 3-4 perc alatt. A szilvát tegyük a húshoz, és öntsük rá az alapleve
A húst szeleteljük fel, a tojásfehérjét keverjük össze a keményítővel és 1 ek. szójaszósszal, majd tegyük bele a húst, és hagyjuk benne állni. A hagymát
Az uborkát mossuk meg, és vágjuk félbe, a magokat vágjuk ki, és szeleteljük fel ferde szeletekre. Az újhagymát karikázzuk fel. A gyömbért és a fokhagymát pu
A wok-ban megpirítjuk a gyömbért és az összes zöldséget, amiket nagyjából egyforma nagyságúra feldarabolunk. Ezután sózzuk, cukrozzuk, majd ha szükséges, n
A padlizsánt kockázzuk fel, a százzellert vágjuk apróra. A hagymát kockázzuk fel, magozzuk ki a paprikát, és vágjuk szintén kockára. A paradicsomok héját h
Első lépésként elkészítjük a rizstésztát, majd melegen tartjuk felhasználásig. Felforrósítunk 2 evőkanál étolajat, ebben sütjük meg sóval és borssal a
A tisztított garnélarákot összekeverjük a tandoori krémmel. A megtisztított parajleveleket 30 másodpercig sós, forrásban lévő vízben blansírozzuk, majd szű
A serpenyős zöldségeket olvasszuk ki. A gesztenyét, a bambuszt és a pálmaszíveket csepegtessük le. Mindegyiket szeleteljük fel. Az olajat forrósítsuk fel a wok
Ugrás a lap tetejére >>