Összegyúrjuk a hozzávalókat, és kis pogácsákat szaggattok belőle ( fél decis pohárral ) , kisütjük ( közepes lángon ) ,
Ha kihűlt éles késsel kivájjuk
A barackot forró vízbe mártjuk, héját leszedjük, majd kimagozzuk, felszeleteljük. Egy lábosba tesszük a cukrokkal, felöntjük 4 deci vízzel, majd puhára főzz
A barackokat megtisztítjük, héjukat leszedjük, magukat kiszedjük, majd felvágjuk darabokra. A habtejszínt kemény habbá verjük. A vaníliás cukrot, a porcukrot,
A tojások sárgáját keverjük ki a cukorral, adjuk hozzá a mascarponét, és keverjük jól el. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, és forgassuk a krémbe. 10
A tojásokat egy kézi habverővel keverjük össze a cukorral, a liszttel, a sütőporral, a vízzel és a kakaóporral. Ha már homogén a massza öntsük egy sütőpap
Keverjük össze a hozzávalókat. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Öntsük a masszát kivajazott sütőformába, és süssük 30 percig.
Előkészület: 15 perc.
A lisztkupac közepébe mélyedést készítünk, majd beleteszünk 100 g cukrot, a fahéjat, a sót, a tojásokat és a szeletelt vajat. Az egészet lágy tésztává gy
A marsalához keverünk 1,25 decit az őszibarack levéből, majd meglocsoljuk vele a piskótát, és hozzákeverjük a felszeletelt barackokat. A mascarponét összekeve
Ugrás a lap tetejére >>