A szilvát kimagozzuk úgy, hogy a gyümölcs egyben maradjon, majd egy éjszakára a borba áztatjuk. A mandulát leforrázzuk, hogy le tudjuk szedni a héját, majd a s
Egy tálban az összetört kekszhez keverjük a sárgabarackot, a mandulát, a pisztáciát, a cseresznyét, a gyömbért és az eszenciát, majd felöntjük a narancslé
Melegítsük fel a cukrot, a narancshéjat és levet, a narancslikőrt egy kis serpenyőben. Kevergetve főzzük, amíg a cukor elolvad. húzzuk félre és hagyjuk kihűl
Mossuk meg a fügét, majd tegyük tálba, öntsük rá a bort és 2-3 órán át állni hagyjuk. Ezután a fügét vegyük ki és talpas poharakba osszuk szét. A bort f
A felkockázott zsírt jól dolgozzuk össze az átszitált liszttel, sütőporral, sóval, az összemorzsolt kenyérrel és 4 deci tejjel. Ezután adjuk hozzá a megtisz
Egy tálban összekeverjük a vajat a tojássárgájával és a cukorral, majd belekeverjük a sütőporos lisztet és a darált diót is. Egy előkészített tepsibe tö
Egy tálban összegyúrjuk a lisztet az olajjal, a sörrel, a likőrrel, majd fél órára hűtőbe tesszük. Ezután kinyújtjuk, kiszaggatjuk, megkenjük tojással, maj
Egy lábosba tesszük a borókabogyót és a cukrot, majd felöntjük a borral, és az egészet felforraljuk, majd még egy órát főzzük. Ekkor beletesszük a ribizlit
Ugrás a lap tetejére >>