A húst felkockázzuk, a hagymát kockára, a fehérrépát karikára vágjuk. A gombát megpucoljuk, és kisebb darabokra vágjuk. Az olaj felét felhevítjük, és a go
A tésztát sós vízben puhára főzzük, közben a paradicsomot összeturmixoljuk, a bogyókat pedig összetörjük. Az összepréselt fokhagymát olajon megpirítjuk,
A tésztát sós vízben főzni kezdjük, közben a diót megpirítjuk. Egy lábosba öntjük a tejszínt, a brandyt és a vajat, majd beleszórjuk a sajtot, és amikor s
Forrósítsuk fel az olajat közepes tűzön. Süssük meg benne 5 percig a pancettát, szűrőkanállal szedjük ki, és tegyük egy tálba.
Ebben az olajban süssük m
A gombát forró vízben megpuhítjuk, majd kis kockákra vágjuk. 3 evőkanál forró olajon megpároljuk az apró kockákra vágott vöröshagymát és fokhagymát, maj
Forrósítsuk fel a vajat közepes tűzön, süssük meg benne a zellert, a sárgarépát és a hagymát 5 perc alatt. Adjuk hozzá a sertés- és marhahúst, és süssü
A karfiolt egészben addig pároljuk, amíg megpuhul, majd szétszedjük, és félretesszük. A kiolajozott serpenyőben megpirítjuk felaprózott hagymát, majd hozzáa
Fogunk egy tálat, összekeverjük benne a feldarabolt paradicsomot, a felszeletel fokhagymát és bazsalikomot, az olívaolajat, a felkockázott mozzarellát, majd sózz
Ugrás a lap tetejére >>