A cukrot karamellizáljuk, majd egyesével belemártjuk a mandulákat, és kivajazott sütőlemezen hagyjuk megkötni. Ezután a fügéket elfelezzük, négyesével tála
A sáfrányt a vízbe tesszük, majd egy másik tálban összekeverjük a majonézt, a hagymát, a citromlevet és a mustárt. Sózzuk, borsozzuk, majd a sáfrányos víz
Egy tálban összekeverjük a paradicsomokat a hagymával, petrezselyemmel, kapribogyóval, citromhéjjal, majd felöntjük az ecettel és az olívaolajjal. Ezután a gar
Első lépésként tisztítsuk meg a páncéljától a garnélát, majd tekerjük bele egy-egy szelet baconszalonnába és szúrjuk át egy fogpiszkálóval. Vegyünk el
A babot sós vízbe tesszük egy ág kakukkfűvel, majd kb. 7 percig főzzük, és leszűrjük. Ezután a bab héját leszedjük, majd a többi részét összekeverjük a
Első lépésként a hagymát üvegesre pároljuk a vajjal együtt. Adjunk hozzá egy kanál lisztet. Ha már pirulni kezd, öntsük hozzá a meleg tejet. Addig keverjük
Egy tálban 20 dkg liszthez keverjünk 5 dkg vajat, a sót, a vizet és a citromlevet, majd cipót formázunk belőle, és negyed órát állni hagyjuk. Eközben 15 dkg v
A vöröshagymát és két felaprózott fokhagymát két kanál olívaolajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a babot és a paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, és kb. 5 perc
Ugrás a lap tetejére >>