A koriandert, a vajat és a petrezselymet összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Amíg a deszka ázik, a grillen a tüzet parázsra égetjük úgy, hogy csak az egyik oldal
A szusigyékényre műanyag fóliát teszünk, és 18 cm-es négyzeten elosztunk 10 dkg szusirizst. A rizsre fényes felével lefelé egy norilapot teszünk, a szélén 2
A hal felesleges részeit eltávolítjuk, húsát felszeleteljük, majd egy lábosba tesszük. Felöntjük annyi tejjel, hogy ellepje, majd 1 órát ebben állni hagyjuk.
A hal felesleges részeit eltávolítjuk, majd a húsát 10-15 cm-es darabokra felszeleteljük, és besózzuk. Minden szeletre szalonnát, burgonyát és hagymát teszün
A vegyes hal felesleges részeit eltávolítjuk, majd felszeleteljük, és egy lábosba tesszük. Hozzáadjuk a fokhagymát, a felaprózott hagymát, a paradicsomot és a
A felaprózott hagymát olajon megpirítjuk, majd beleszórjuk a pirospaprikát. Ezután hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomot, paprikát, és az összes fűszert. Fel
Fogunk egy tálat, beletesszük a felkockázott halat, majd sózzuk, borsozzuk, a delikáttal, a köménnyel, piros arannyal, fokhagymával ízesítjük. Ezután a felapr
A hal felesleges részeit eltávolítjuk, majd a húsát bevagdossuk, besózzuk. Ezután a morzsába forgatjuk, majd olajon átsütjük. Miközben a hal sül, a krumplit
Ugrás a lap tetejére >>