Melegítsük fel az olajat egy edényben, amikor már forró a tortillákat süssük 2 perc alatt ropogósra. Gyúrjuk össze a kecskesajtot és az avokádót. Adjuk hozzá a hagymát, a
A hagymákat a sütőben a rácsra tesszük, majd alacsony fokozaton 2 órát sütjük. Fogyasztás közben mindenki kinyomja a hagyma belsejét, és ízlés szerint fűszerezi.
A felkarikázott hagymát besózzuk, olajban megsütjük, közben a kenyereket megpirítjuk. A tojásokat felverjük, sózzuk, borsozzuk, majd megsütjük. Egy kivajazott jénaiba tes
A villával összetört túróhoz keverjük a köményt, a felaprózott hagyma nagy részét és a sót. Golyókat csinálunk belőle, majd a maradék metélőhagymával megforgatjuk, és már
Pesto:
Keverjük robotgépben pépesre a fokhagymát, a bazsalikomot és a fenyőmagot. Adjuk fokozatosan hozzá az olajat, majd tegyük bele a sajtot, keverjük össze, és ízesít
Forraljunk vizet és tegyük bele a csicseriborsót, amíg puha nem lesz hagyjuk az edényben állni. Az étel hozzávalóit tegyük egy tálba és keverjük botmixerrel addig, amíg k
A tortillakat töltsük meg 3-3 evőkanál humusszal, majd megszórjuk a sárgarépával és a korianderrel. Szórjunk rá ízlés szerinti őrölt fekete borsot, majd szépen tekerjük f
A tortillakat töltsük meg 3-3 evőkanál humusszal, majd megszórjuk a csíkokra vágott, sült paprikával. Szórjunk rá ízlés szerinti őrölt fekete borsot, majd szépen tekerjük
Ugrás a lap tetejére >>