Az olívaolaj, só, citromlé, 1 csésze langyos víz, valamint a liszt és az élesztő összességéből dagasztjuk le a tésztát. Meleg helyen kelesztjük, a tetejét
A tiszta fokhagymagerezdeket aprítsd fel, forró olajon futtasd meg. Hűtsd ki, majd tedd a dagasztó gépbe a többi hozzávalóval együtt, és negyed óra alatt dagas
A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében töltsd a gépbe,indítsd el francia programon.Sütés után pár perc pihenés után tedd rácsra,hagyd kihűlni. Ezekből a
Kevés vizet megmelegítünk, belemorzsoljuk az élesztőt, megkelesztjük, majd a liszt 1/3 részéhez keverjük. A tetejére egy kis lisztet hintünk, majd 30 percig ke
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A lisztet a sütőport keverjük össze. Egy tálba keverjük össze az olajat, a tejet és a tojásokat. Sózzuk, borsozzuk, majd
A tojásokat válasszuk ketté. A lisztet keverjük össze az élesztővel, és a tojások sárgájával. Adjuk hozzá a lazacot, a tejet, az olajat, a ricottát, a comt
A lisztet, a szárított élesztőt, a sót, borsot, a cukrot és 1 csésze langyos vizet alaposan összedolgozunk addig, amíg lágy tésztát nem kapunk. Ezután meleg
A tojásokat keverjük össze a joghurttal, és akeverjük hozzá a sütőporos lisztet. Tegyük bele a fűszereket, az apróra vágott sonkát, a fenyőmagot, és egy cs
Ugrás a lap tetejére >>