A hozzávalókat a megadott sorrendben tedd a kenyérsütő gépbe, és indítsd el normál programon. Ha szépen megkelt a tészta, sütés előtt szórj rá gabonapelyh
Lágy tésztát dagasztunk a lisztből az élesztővel, sóval, joghurttal, tojással és a vajjal, majd meleg helyen megkelesztjük. Közben hozzákezdünk a töltelék
A kétféle lisztet összekeverjük, majd vizet adunk hozzá kis adagokban, és közepesen kemény tésztát készítünk. Addig gyúrjuk, amíg már nem ragad a kezünkh
Kevés vizet 40 fokra melegítünk, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, és 10 dkg lisztet, majd kelni hagyjuk. A többi liszthez fél liter vizet öntün
Kávédarálóban a lisztet, a rozst, a zabot 1 tk. köménymaggal megdaráljuk. Beletesszük egy tálba, majd ebbe kerül még az élesztő, a kovász, só, vaj és az 1
A tejet felfőzzük, majd amikor langyos belemorzsoljuk a élesztőt, és hozzáadjuk a cukrot, a tojást és a lisztet. Sóval ízesítjük, majd belekeverjük a vajat.
A háromféle lisztet összekeverjük, és meglangyosítjuk. Az élesztőt kevés langyos vízbe morzsoljuk, rászórunk 2 evőkanál lisztet, és megkelesztjük. A sót
200°C-ra melegítsük elő a sütőt. Gázsütő esetén 6-os fokozat. Egy tálban keverjük össze a lisztet, a szódabikarbónát és a sót. Fúrjunk a közepébe egy
Ugrás a lap tetejére >>