Olívaolajban pirítsuk meg a hagymát, majd adjuk hozzá a víz és a kukoricaliszt kivételével a többi hozzávalót is, és keverjük össze. Tegyünk egy kis vizet
A paradicsomok héját késsel megvágjuk, lobogó forró vízben blansírozzuk, majd hideg vízzel lehűtjük és a héját lehúzzuk. Kimagozzuk, a húsát kockára vá
Turmixoljuk össze a fenyőmagot, a fokhagymát, és őröljük darabosra. Adjuk hozzá a parmezánt, az olaj felét, és keverjük össze. Tegyük bele a bazsalikomlevel
A zselatinport kevés langyos vízben feloldjuk, majd a kész paradicsommártásba keverjük.
Húsok és zöldségből készült galantinok bevonására használjuk.
A mártáshoz a petrezselymet, a hagymát, a főtt tojássárgáját, a szardellapasztát, a fokhagymát, az egész tojást turmixgépben krémesre keverjük. Amíg a gé
A hozzávalókat jó alaposan keverjük össze egy tálban, és már kész is az ízletes mártásunk. Fogyaszthatjuk pirítóssal, sajttal, kásákkal, húsételekkel, v
A tojást főzzük meg jó keményre, és vágjuk apró darabokra. Vágjuk össze a kapribogyót, hagymát, tárkonyt, petrezselymet, metélőhagymát és az egészet kev
Vágjuk össze a petrezselymet, tárkonylevelet, hagymát és a savanyú uborkát. A mustárt, citromot, majonézt, tejszínt keverjük össze, és adjuk hozzá az össze
Ugrás a lap tetejére >>