A felaprózott hagymát megpirítjuk, majd hozzákeverjük a paradicsompürét, és egy kevés vizet. Ebbe beletesszük a felcsíkozott húst, sóval, borssal ízesítjü
A marhahús mindkét oldalát a vaj felében megpirítjuk, majd félretesszük. A megmaradt vajban megpirítjuk a felaprózott hagymát, majd beletesszük a szintén fela
Gyöngén klopfold ki a karaj szeleteket,dörzsöld be sóval,grillfűszerrel,és hagyd pihenni egy kicsit.Forrásban lévő vízbe dobd a spárgát 2-3 percre,majd csepe
A szűzpecsenyéket 10 egyforma szeletre felvágjuk, majd megborsozzuk őket. Mindegyikre 2-2 zsályalevelet és fél-fél pancettát teszünk, majd begöngyöljük őket
Egy kis lábosba folytonos kevergetés mellett pirítsd halványbarnára a cukrot,majd öntsd fel a csontlével,és jól forrald ki.Egy másik edényben az olajon fonnyas
A sertéshúst sóval, borssal megszórjuk, majd olajban kisütjük. A megmaradt zsiradékba tesszük a paradicsompürét, az összepréselt fokhagymát, kevés lisztet
A kenyértésztát kinyújtjuk, rátesszük a húst, beborítjuk a tésztával, és lenyomkodjuk. Sütőlemezre tesszük, majd 1 órán át kelesztjük.
Forró sütőbe
A csülköket forraljuk fel a vízben, fölözük le a habját és egy óráig takarékon pároljuk. Ezután adjuk hozzá a megtisztított fokhagymát, a hagymát, amelyb
Ugrás a lap tetejére >>