A felaprózott hagymát olajon megpirítjuk, majd a fűszerekkel ízesítjük. Hozzákeverjük a joghurtot, sózzuk, és félretesszük. A húst megkenjük olajjal, koria
A húst sózzuk, borsozzuk, majd olajban megsütjük. Az olajbogyót felaprózzuk, majd a hús szaftjára dobjuk, és megpirítjuk. Végül ezzel meglocsolva kínáljuk a
A tejszínt egy lábosban felforraljuk, majd beletesszük a felaprózott hagymát, sózzuk, borsozzuk. Miközben ez fő, a krumplikat meghámozzuk, felkarikázzuk, és eg
A sütőt melegítsük elő 250 fokra. Tegyük a burgonyát egy rétegben a tepsibe, locsoljuk meg 1 evőkanál olajjal és jól rázzuk össze. Sózzuk, borsozzuk. Süss
Vágjuk apróra a vöröshagymát, a koriandert és a fokhagymát. A vajat melegítsük össze az olajjal, majd pirítsuk meg benne a hagymát, a koriandert, a fokhagymá
Vágjuk apróra a vöröshagymát, a koriandert és a fokhagymát. A vajat melegítsük össze az olajjal, majd pirítsuk meg benne a hagymát, a koriandert, a fokhagymá
A paradicsmot mártsuk hirtelen lobogó vízbe, húzzuk le a héját, magozzuk ki és kockázzuk fel.
Az összevágott hagymát pároljuk üvegesre az olívaolajon, majd
Lapos tányérra tegyük rá a húst, majd a szurokfüvet, a bazsalikomot és a 3 evőkanál olajat keverjük össze. Sózzuk és borsozzuk. Tegyünk félre a díszítés
Ugrás a lap tetejére >>