Elkészítési id?: kb 45 perc
Energiatartalom: 502 kcal/2108 kj adagonként
A halfiléket
sózzuk és
borsozzuk. A kaprot aprózzuk fel, majd keverjük össze a zsemlemorzsával és a lereszelt
citromhéjjal. Ezt a keveréket nyomkodjuk fel a halfilék fels? oldalára. A
burgonyát hámozás után f?zzük meg. A
céklát pedig héjastól f?zzük meg
sós
vízben.
Vegyünk egy lábast és forraljuk fel benne a halalaplevet. A rákot vágjuk fel, és a
mustármaggal együtt adjuk hozzá a felforralt halalapléhez. Így f?zzük tovább, akkor készült el, ha a
mustármagok már megpuhultak. Kevergetés közben adjuk hozzá a maradék
vajat, és a keményít?t is, hogy bes?r?södhessen a mártás. F?szerezzük
sóval és
borssal.
A f?tt
céklákat hámozzuk meg, és daraboljuk fel. Egy serpeny?ben hevítsünk fel 2 ev?kanálnyi
vajat, és ebben pirítsuk meg a f?tt
cékladarabokat. Egy másik serpeny?ben hevítsük fel a maradék
vajat, és ebben süssük ki a halfiléket úgy, hogy el?ször a panírozott felüket helyezzük a felhevített
vajba. Arra azonban ügyeljünk, hogy mindkét oldalukat alaposan süssük meg.
A halfilét
céklával,
burgonyával és a mártással tálalhatjuk.
Jó étvágyat.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>